Bakonyszentlászló története 1945 előtt

Írta: Fodor Miklós  
 
Utcai részlet A község mai területe a jégkorszak utáni időtől kezdve alkalmas az emberi megtelepedésre. A cseres-tölgyes, patakokkal szabdalt táj kitűnően szolgálhatta már az ősembert is. Őskori leleteket talált a századfordulón Miháldy István plébános és Nováky Gyula régész az 1960-as évek elején.
 
Utcai részlet

A későbbi időkben, feltehetően az avarok, földvárakat építettek a terület védelmére (Kesellő-hegy, Zörög-hegy).
A rómaiak is megjelentek e tájon. A vasútállomás épülete alatt római-kori villa falmaradványai bújnak meg. Révai József szerint a falu neve CRISPIANA. Más források Bakonyszentkirályt jelölik e néven.
 
Bakonyi kanászok
A népvándorlás korában avarok, szlávok éltek e vidéken. A honfoglaló magyarok letelepedése is feltételezhető 900, a Dunántúl elfoglalása után. Fenyőfő bizonyítottan Árpád-kori település. Bakonyszentkirályon a királyi kondások telepedtek meg. A Bakony kb. 40 ezer sertés makkoltatását volt képes megoldani. Igaz kisebbek voltak a disznók, s csak azt ették, amit találtak. Az erdőség még teljesen egybefüggő volt, melyből azután irtással nyernek szántóföldeket. Valószínűleg falunk területén is disznók makkoltatása folyt. Fennmaradt egy falunév, Villa Pastorum Porcorum (disznópásztorok telepe), de ez nem biztos, hogy Szentlászló korabeli neve.Vinyében a Pannonhalmi Apátság vashámora működött. Neve is ezt jelenti szlávul, ahogy a Cuha=Szuha szó is szláv eredetű, jelentése kiszáradó patakocska.
Az első templomot (mai evangélikus) feltehetőleg a 13. század végén építették, a tatárjárás után. A falu nevét is e korból származtatják, hiszen ekkor volt szokás a szent kezdetű helységnévadás. E korban épült a cseszneki vár is (1263-1281 körül), melynek birtokrészét alkotta a falu. Itt kell megjegyezni, hogy ekkor a község mai területén volt egy, Szentlászlónál nagyobb település Kenyeri (Churgi), de nem ott, ahol a ma e néven található külterület. Kenyeri Vinye felé terült el.

A cseszneki vár gyakran cserélt gazdát s vele birtokai is. Volt időszak, amikor teljesen elaprózódtak a területek. Néhány a vár gazdái közül: Csákok, Garayak, Török Bálint, Szapolyai István (őt Kincstartóként is említik, Szapolyai János király apja) és Babics Pál. A falu első említése Zenthlaslo néven 1437-ből, Zsigmond uralkodásának utolsó esztendejéből való. Ekkor a rendkívüli hadiadó nyilvántartásában 17 egész jobbágytelek szerepel. (Ez feltehetően nem azonos a jobbágycsaládok számával.) Irtásos földművelés folyhatott, s a kimerült területeket elhagyva égetéssel nyertek el művelésre alkalmas részeket az erdőtől. Területünkön több valamikori lakott terület nyomaira leltek a fent említett Kenyerin kívül is. A téglagyár alatti s a vasútállomás feletti rész ilyen. Ez utóbbi a mai napig a Faluhely nevet viseli. Lehetséges, hogy a földművesek lakóhelyüket változtatták egy-egy új terület művelésbe fogásakor. Hogy a két- és háromnyomásos gazdálkodás e tájon mikor alakult ki, arra nincs adat. Tény, hogy a 19. Század közepéig nyomáskényszert alkalmaztak.

Török Bálint az, akié a föld, azé a vallás elv alapján jobbágyait az akkor kialakuló s gyorsan terjedő evangélikus (lutheri) vallásra térítette. A zavaros török időkben azután meg is maradtak e hiten, e környéken nem érvényesült igazán az ellenreformáció ereje.
A török-Habsburg háborúk idején a határvidéken helyezkedett el a falu. 1531-ben a törökök feldúlták, lakói elmenekültek. Ekkor szűnt meg a templom körül épült pálos kolostor is. A pálos szerzetesek többé nem tértek vissza.

1544-ben pusztaként említik. Határát az ugodiak, csótiak, teszériek használták. Ekkoriban alapos ritkítást hajtottak végre a bakonyi erdőkben. A török ellen a várakat árkokkal és palánkokkal erősítették meg, s ehhez kellett a fa. Egy másik 1548-as törvény pedig előírta az utak környékének megtisztítását, mely szintén sok fa kivágásával járt.

A 15 éves háborúban (1591-1606) a Bakony is hadműveleti terület. Veszprém, Palota, Győr elesett, Cseszneket (1594-ben), Vázsonyt, Pápát harc nélkül engedték át a törököknek. 1598-ban Schwarzenberg és Pálffy vezetésével visszafoglalták e várakat. Cseszneket az Esterházy családnak ajándékozzák. Egyes források szerint Esterházy Dániel (1585-1654) kapja, mások szerint fia Esterházy Gábor (1618-1690), ki 1656-ban cseszneki várkapitány, majd győri városparancsnok. 1683-ban grófi rangot kap s 1686-ban elnyeri végleg Csesznek várát. (Pallas Nagy Lexikona) Tény, hogy az Esterházyak tulajdona lesz a falu 1945-ig.
1617-ben már újratelepült a község s továbbra is evangélikus vallású. Dénes Gábor lelkész 1783-ban veti papírra, hogy 1666-ban önálló lelkésze volt a gyülekezetnek, akit Kovács Györgynek hívtak. Megjegyezte, hogy szabad vallásgyakorlat volt. Ez abban az időszakban rendkívülinek számított.

Esterházy János gróf (ő katolikus) a Lipót-féle protestánsüldözés idején megvédte lelkészét. A faluban nyert menedéket Lőwey Balázs, Győrből menekült lelkész, ki hálája jeléül egy serleget ajándékozott a gyülekezetnek 1691-ben. E kehely ma is megtekinthető. Ő volt a szentlászlói gyógyforrás első népszerűsítője is. E korból, 1693-ból származott az egyik harang. Sajnos az első világháborúban ágyú lett belőle.

Szintén fennmaradt egy pecsétnyomó, ma a Megyei Múzeumban található, melyről Thaly Kálmán a Századok c. folyóirat 1874. évi számában tett közzé ismertetőt. A pecsét központi ábrázolása: eke, csoroszlya, csillag, gabona.
A Rákóczi-szabadságharc hadi eseményei elkerülték a falut. A néphagyomány szerint itt járt Vak Bottyán János, ki reumáját gyógyította. Vak Bottyán egyik katonája Terstyánszky István 1707. Szeptember 13-án levelet írt a faluból gróf Esterházy Antalnak, hogy betegségének jót tett a szentlászlói fürdő s indul a tábor felé.
1735-ben Bél Mátyás ír a faluról. Még színtiszta magyar faluként jelöli. Megjegyzi, hogy a salétromos forráshoz fürdőt építtetett az uraság. Északról egy Csehid nevű falut nevez meg szomszédként.

Ugyanebben az évben tudjuk, hogy a gyülekezet élén változás történt Clement Jakab helyett Palotai Sámuel lett a lelkész.

1747-ben említést tesznek egy esztergályosról s két takácsról, falunkat is elérte a helyi munkamegosztás, megjelent a háziipar.

A XVIII. században megkezdődik a svábok betelepítése a Bakonyba. A környékbeli falvak szinte mindegyikébe érkeznek telepesek.
A németajkú betelepülők érkezésének pontos dátumát nem ismerjük. Magyarszentkirályra, mely szintén gróf Esterházy Gábor birtokában volt, 1769-ben érkeztek meg a telepesek. Feltehetően Magyarszentlászlóra is ekkortájt. Az 1769-es urbárium már felsorolta a házas zsellérek között őket. Később a két falunak külön-külön lesz urbáriuma. Németszentlászlót Korabinsky Mór 1785-ben, mint német lakosságú új telepet említi. A falu ekkor 21 egész jobbágytelek nagyságú. Megosztottsága kettős: nyelvi és vallási. A németek római katolikus vallásúak, templomuk 1779-ben készül el, 1790-től lesz önálló plébániájuk. Első plébános: P. Rosás Bernardinus. Ebben az időszakban készül el a grófi család nyári kastélya is.

1793-ban a magyar részen működött iskola, s ez feltételezhető a német részről is, mivel említést tesznek az iskolamester házáról, mely a plébános lakása lett. Az első népszámlálás (1784-1787) alkalmából összeírtak 104 házat, 147 családot, 687 főt, Németszentlászlón 47 házat, 60 családot, 276 főt.
1777-ben Gömöry István orvos ír értekezést a gyógyforrásról, 1799-ben Kitaibel Pál jár Szentlászlón, megvizsgálja a forrást, s feltételezi, hogy a fenyves őshonos e tájon. 1816-ban az evangélikus templomot átépítik.
E korszakból tudjuk, hogy a környék (37 falu) gabonáját a pápateszéri malmokban őrölték. 25 malom emlékét őrízték meg, ebből egy Fenyőfő községé volt. Naponta 150-200 kg búzát tudott megőrölni egy malom.
A napóleoni időkről nincsenek adataink. A reformkor a faluban, a lakosság magyarosításában merült ki. A korábbi feltehetően jó viszony ekkor romolhatott meg. A két falurészben megjelentek az eltérő nevek. Pl: Németfalu bíróját 1779-ben Mente Jánosnak hívták.
A nemzetté válás igénye volt a magyarságtudat erősítése. Folyamatosan terjed a magyar nyelvhasználat a svábok között is. 1847-ben a tanítót, Korn Györgyöt dicséretben részesítették szorgoskodásáért. A folyamat erőszakkal vagy erőszak nélkül, végül eléri célját. 1870-ben még kétnyelvű oktatás folyik, 1898/99-es tanévben már csak magyarul tanítják a gyermekeket. A századfordulón még minden negyedik mise nyelve német volt. 1910-ben a 135 családfőből 100 a német nyelvű mise megszüntetését kéri. Napjainkra azután teljessé vált az asszimiláció (nemzetiségi beolvadás), németül már csak az iskolában tanulnak a valamikori németek leszármazottai.
1828-ban már nyolc kézművest tartottak nyilván s egy honoráciort (nem nemesi származású értelmiségi), akit a "magister linquarum diplomaticus" bejegyzéssel illettek.

1848-ban a faluban is soroztak katonákat, egyikük a pákozdi csatában is részt vett. ( Az igazi nagy hadiesemények mindig elkerülték e környéket, mert a terepadottságok, az erdőségek, a főközlekedési utak és a városok hiánya miatt nem számított stratégiai területnek.) A decemberi újoncozást és a karácsonyfavágást azonban már megtagadta a két falu.
A jobbágyfelszabadítás jelentős változásokat hoz a falu életébe, igaz a földesúrral nehezen, csak pereskedéssel sikerül megegyezni. A volt úrbéres zsellérek erdő- és legelőilletményüket közös használatban tartották. Az erdőhasználatot szigorú állami előírások szabályozták.
1867-ben tűzvész áldozatául esik az evangélikus iskola, a tanítólak. Ezt a tűzesetet még több feljegyzett tragédia követi. 1889-ben, Németfaluban pusztított a vörös kakas. 104 család lett nincstelen és súlyosan megsérült a katolikus templom is. Egy időre be is kellett zárni. Kisebb mértékű tűzeset volt 1924-ben. Az önkéntes tűzoltók egylete 1925-ben alakult.
A téglagyártás az 1860-as évekig vezethető vissza. E korból maradt fenn égetett és szárított (vályog) tégla is.
A Győr-Veszprém-Dombóvár vasútvonal 1896-ban nyílt meg, lehetőséget biztosított a további iparosításhoz. A vinyei fűrészüzem 1912-től működik.
1858-ben Pántz József győri fürdőtulajdonos bérbe vette a fürdőt, melynek épülete a századfordulón ismeretlen okból az enyészeté lett.
1895-ben a falu 6686 kat. hold területéből 4962 kat. hold volt az Esterházy-birtok része.A századforduló nagy kivándorlási hulláma nem kerülte el a Bakonyalját sem. Sokan vándoroltak ki Amerikába a jobb megélhetés reményében. Jelentős részük azonban csalódott, s visszatért, így lett "amerikás magyar".
Az első világháború jelentős veszteségeket okozott az 1892-ben Bakonyszentlászló néven egyesített községnek. A hősi halottak emlékére hősligetet alakítottak s minden elesett emlékére fát ültettek. Itt tartották a hazafias rendezvényeket.
A háború alatt olasz, szerb és orosz hadifoglyok dolgoztak, segítettek a gazdaságokban. Ők építették az erdei kisvasutat is. Az oroszok közül néhányan a háború után nem tértek vissza hazájukba. A két világháború közötti időszakban egyértelmű fejlődés figyelhető meg.
1924-ben szeszgyár épül, kőbányát nyitnak a Cuha-völgyben horvát és vend kőfejtőkkel, 1929-től gőzmalom működik Kenyeriben (1950-ig). 1934-től téglaégető kemence működik. Megoldott a tejbegyűjtés, működik a Hangya Szövetkezet.
Jelentős az iparosok száma, nyáron idegenforgalmi központ a falu. A páratlan természeti környezet mellett vendégfogadók is találhatók. A vendégek többsége családoknál a "tisztaszobában" van elszállásolva. A forgalom nagyságát bizonyítja, hogy 3 kocsma, 3 hentes, 6 kereskedő is megélt. Mindehhez jön a falu akkori büszkesége a STRAND, melyet Weinhardték hoztak létre az 1920-as évek végén. Itt húsz kabin volt, tornaszerek, szórakozási lehetőségek.
1930-ban bevezették a villanyt. 1938-tól már rendszeres mozivetítések is voltak. Sokféle önszerveződés jellemezte a községet. Volt dalárda, színjátszókör, 1925-től futballcsapat.
1926-ban a viszonylagos jólétet igazolja, hogy Abonyból kell kubikusokat fogadni a falu főutcájának kikövezésére. 1938-tól önálló orvosi körzet alakul, az első orvos Sárközi Géza, aki az orvoslakás elkészültéig, - 1943-ig - a kastélyban lakott.
Jelentős változást ismét a világháború hozott. A fiatal férfiak a frontra mentek, közülük sokan soha nem tértek vissza. Az itthon maradottaké az aggódás lett és a jegyrendszer. No és a munkát is nekik kellett elvégezni.
A német megszállás következtében 4 zsidó család 16 tagja indult el községünkből a végső útra.
A front 1945. március 24-én érte el a falut. A győri hadi üzemek dolgozóit ide telepítették ki a bombázások elől. Innen jártak be dolgozni.
1945. március 22-én szovjet repülőgépek (Raták) támadták a falut, s három bombát dobtak le. Öt halottja lett a támadásnak.
A német SS Totenkopf páncélosok jelentősebb harc nélkül feladták a falut.